Legjobb rövidfilm

Legjobb rövidfilm

2016-02-03

Szerző: Bartos Erika





Óriási öröm volt nekem, amikor megtudtam, hogy Bogyó és Babóca meséimből készült animációs sorozat első helyezést ért el a világ egyik legrangosabb gyerekfilmes eseményén, a 11. Kínai Nemzetközi Gyerekfilmfesztiválon, a Sanghajhoz közeli Csiangjinban (Jiangyin). A megmérettetésen a KEDD Animációs Stúdió gondozásában készült Bogyó és Babóca rajzfilm a legjobb rövidfilm díját kapta.

M.Tóth Géza 2009-ben keresett fel engem a megfilmesítés ötletével. Akkor a sorozat már 12 kötetet számlált. Örültem a megkeresésnek, és hamarosan egy lendületes csapatmunka kezdődött, majd 2010-ben a magyar mozik bemutatták a Bogyó és Babóca rajzfilm első szériáját, 13 történet megfilmesített változatát. Nagy öröm volt ez mindünknek, megfeszített munka állt a megfilmesítés mögött. Számomra a legnagyobb feladat a részletes figuratervek elkészítése volt, végigrajzoltam az összes szereplőt minden nézetből, minden mozdulatában, aztán vidáman, szomorúan, csodálkozva, megrajzoltam a téli/nyári ruházatukat, a házukat, a bútoraikat, a mesék jellegzetes helyszíneit. Hónapokon át készítettem a rajzfilm alapjául szolgáló tanulmányrajzokat, melyeket ma is őrzök vastag mappákba lefűzve.



Köszönöm a számtalan résztvevőnek, hogy a film sok kisgyereknek hozhat ma örömöt, elsősorban M. Tóth Gézának, aki hitt a meséimben, Pogány Juditnak, aki megszólaltatta a figuráimat, az Alma Együttesnek, Krizsanics Antoninnak, Péchy Györgynek és mindenki másnak, aki segített.

Jiangyini eslő helyezés: http://www.kultura.hu/gyerek/legjobb-rovidfilm-dijat

A rajzfilmről bővebben: http://www.bogyoesbaboca.hu/feldolgozasok/rajzfilm

Az első magyar mozibemutatóról: http://www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20100819-ovisokat-a-mozikba-bogyo-es-baboca-kritika-m-toth.html

M. Tóth Géza, a film producere átveszi az első díjat Jiangyinban: http://www.youtube.com/watch?v=lMFj3XOTejQ

 


Címkék: elismerés


Kapcsolódó cikkek

Tetszett? Oszd meg az ismerőseiddel Megosztás